Üzleti lehetőség
A cégről

A Jeunesse Globált 2009-ben indította útjára egy kedves kis házaspár Randy Ray ésWendy Lewis. Miután más vállalkozásokban óriási sikereket értek el, ( Randy a NASA-nak készített kilövő programokat, amikből a mai napig jutalékokat kap, Wendy pedig egy 7-es szintű matematikus, amit úgy lehet elképzelni, hogy gyakorlatilag ők gyártják a matematikát. Wendy nem egyszer kapta meg a világ legjobb üzletasszony címet, ami nem kis dolgot jelent.) Ők ketten kb. 160 cég háttérirodáját, kifizetési rendszerét, jutalék és bónuszalapjait készítették el. A Jeunesse jutalékrendszerét, amikor elkezdték megalkotni, kivették az összes negatívumot, nehézséget, a többi cég rendszeréből, és csak a pozitív dolgokból gyúrták össze a Jeunesse rendszerét. Így megalkottak számunkra egy olyan brutális, erős rendszert, ami már-már szemtelenül durva jutalékokat fizet vissza az üzlettársaknak.
Randy és Wendy nyugalomba vonultak, majd onnan tértek vissza, hogy 2009. szeptember 9-én, este 9 órakor útjára indítsák a Jeunesse-t. A kilences szám a hosszú élet szimbóluma, és azt tükrözi, hogy az alapítók nem csak túlélésre, hanem növekedésre vágynak.
A Jeunesse, 6 év alatt érte el azt az 1 milliárd dollár éves forgalmat, amit más MLM cégek 30;40;50 év alatt sikerült teljesíteni. 6 éven belül az 1 milliárd dollár éves bevételt, olyan cégeknek sikerült elérni, mint : Facebook, Google, Amazon, Ebay. Nagyon-nagyon rohamosan nőtt az üzlet, mára több mint 160 országban működik, nyitotta meg kapuit. Az üzlettársakat, mint egy vákum, úgy szippantja be. Rengeteg díjat zsebelt be a cég, mind a termékekkel, mind az üzlettel kapcsolatosan.
Ma már világszerte emberek ezrei írják a történetünket. Velük együtt globális mozgalmat teremtünk, amely lehetővé teszi az embereknek, hogy felszínre hozzák személyes lehetőségeiket - kortól, származástól, társadalmi helyzettől vagy jövedelemtől függetlenül.

Mit adhat nekünk a Jeunesse?
Nagyon sokan vagyunk, akik már belefáradtunk a jelenlegi pénzkeresésbe.
A legrosszabb helyzetben a munkavállalók vannak. Hiszen nekik a mindennapi munka mellett is nagyon kevés pénzük van. Hiába dolgozik rengeteget, fizetés az inkább a nullához áll a legközelebb. Dolgoznak, még sincs semmijük, csak hitelük. Nagyon kemény dolog minden hónapot túlélni. Joggal érezhetik azt, hogy értelmetlen időpocsékolás az egész, és ez így nagyon nincs jól.
Vállalkozónak sem könnyű lenni. Beindítani egy hagyományos vállalkozást nem kis vagyon, kellenek a milliók hozzá. Fenntartani a céget, fizetni a rengeteg kiadást hónapról- hónapra, akár a készletet feltölteni, mindenre odafigyelni, az alkalmazottak panaszaival foglalkozni, jó munkást találni. Ez idegőrlő lehet. Vannak akik éppen csak kicsivel többet profitálnak a kiadásoknál. Lehet szabadabbak, de a vállalkozásukba ők az elsők és az utolsók. Van akinek jobban megy, van akinek rosszabbul. De a problémák, gondok ugyan azok.
Vállalatok kirendelt területi igazgatói. Lehet több fizetést kapnak, jobban élnek, de nekik is van főnökük, aki megmondja mikor keljen fel reggel, mikor mehet haza. Lehet van céges autó, céges telefon. Ugyan olyan melós mint bárki más, ők a luxus rabszolgák. A vállalat fővezére ráadásul szeret nyomást nehezíteni rá.
Befektető is egy veszélyes szakma. Kockáztatja a pénzét, ha rossz üzlet végzetes is lehet a vagyonának. Na ez aztán gyilkolja az idegeket. Nem beszélve arról, hogy jó pár millió azért kell ehhez a kalandhoz.
A Jeunesse, mint MLM cég, ami független vállalkozókból áll, nem kell az induláshoz millió. Nem rizikós, nem kell félni, hogy bent marad az a sok pénz, igazából nem veszít vele az ember. Ha valaki megérti a működését, igen szép vagyonra tehet szert. Ami pár év munkával lehetséges. Igen, azért valamennyit tenni kell érte, dolgozni kell benne, építeni. Csak nem mindegy , hogy 40; 50 évet dolgozol a semmiért, vagy velünk beleteszel 3 évet, és onnantól a hálózatod magától működik. Az a 3 év így is úgy is eltelik. Akkor miért ne telhetne jól, a Jeunesse-el. Persze ebben a 3 évben gyarapszól, nem 3 év után, hanem közben. Lehet már az első fél évben csak ezzel fogsz foglalkozni. És miért 3 év? Tovább is lehet aki akarja, egész egyszerűen, mert 3 év után nyugodtan nyugdíjba vonulhatsz. Nincs különösebb oka. Ha tartod magad a megbeszélt tervhez, akkor ennyi idő elég hozzá. Nem durva pőrgés, ne ijedj meg de mégis csináljuk egy betervezett ütemben.
És mit ad a Jeunesse?
- passzív jövedelem
- szabadság
- egészség
- utazás
- örökölhető üzlet
- boldogság
- egy full elkészűlt üzlet, raktározással, logisztikával, saját webirodáddal, webáruházaddal, formaságokkal
- új, jobb élet
- új barátságok
Hat féle jutalék
Direkt értékesítés

A Jeunesse első kifizetése, az értékesítés. Tudom, nem sokan szeretünk eladni, köztük én sem. Sokan tukmálásnak érzik, figyelni kinek mi a baja, stb... De adódhatnak olyan helyzetek az életben hogy egy szimpla beszélgetésből panasz áradat alakul ki, és nekünk meg a kezünkben van a megoldás. Ezeket sem kell figyelmen kívül hagyni, főleg ha tudunk vele segíteni másnak, egy megoldást adni a problémájára. Ezt az élet hozza, a lényeg, hogy ilyenkor merjünk róla beszélni, megemlíteni, tukmálás nélkül. Ez egy olyan azonnali bevételt jelent, hogy az üzleti partnerünk megvásárolja az adott terméket nagykereskedelmi áron, és továbbadja annak akinek ajánlotta kiskereskedelmi áron. Így az árrés a zsebében marad. Nézzünk egy egyszerű példát, ha van egy 100 dolláros termék, a Jeunesse minden üzleti partnere megtudja venni 40%-kal olcsóbban, vagyis 60 dollárért és 100 dollárért továbbadja, akkor a nyereség ugye 40 dollár. Ez az összeg a pénztárcájába kerül. Plusz pontszámot is generált, ami a jutalékrendszerbe bekerül, így hozzájut még több bevételre, ami hetente kerül kifizetésre, de ezt majd bővebben a ciklusok működésénél olvashatsz.
Ügyfélszerzési bónusz

A Jeunesse úgy gondolta, hogy a frissen belépő üzlettárs is ösztönözve legyen ezzel a fajta azonnali beléptető bónusszal, legyen sikerélménye, és érezze a Jeunesse óriási erejét. Az értékesítéssel ellentétben a beléptető bónusznak viszont fontos szerepe van, vagyis az új belépőkre szükség van. A hálózatod növekedéséhez kulcsfontosságú, mivel ezzel tudsz előrelépni a ranglétrán, és ezzel válnak elérhetővé újabb kifizetési jutalékok, ami egyre több bevételt jelent. De nem csak a frontok, és a te erődből növekszik a hálózatod, hanem akiket behoztál, ők is dolgozni kezdenek, ők is hoznak új belépőket, és így tovább. Ez már azt jelenti, hogy életre kelt a hálózatod. Így válik a bevételed passzív jövedelemmé. Fontos, hogy, ha aktív szinten vagy, vagy már passzív szinten vagy, a havi aktivitási pontszámodnak meg kell lennie, hogy megkapd a jutalékaid!
Aki megmutatta neked ezt a posztot, mielőbb keresd fel, és beszéljétek meg, hogyan tovább.

Ciklus kifizetés
A Jeunesse-nek sikerült egy olyan modern rendszert megalkotnia, ami forradalmasítja, és a feje tetejére állítja azegész MLM kifizetési rendszereket. És ami a legszebb az egészben, hogy pofonegyszerű, hatékony, és eszméletlen gyorsan növekszik.
Na de lássuk hogyan is áll össze, és hogyan működik.
A ciklus mátrixa csak két lábat ( oldalt ) enged nyitni, ezt jobb és bal oldalnak hívjuk. Ami azt eredményezi, hogy mindenki csak lefele tud építkezni.
Tehát, ha te behoztál az üzletbe 2 üzleti partnert, akkor már csak lefele tudod tenni a többi partnert, valaki alá, és akik feletted vannak is csak alád tudnak új belépőket tenni. De persze minden egyes partnered, akiket TE hoztál be az üzletbe, mind a TE frontodnak fognak számítani, ez majd a %-os kifizetésnél fog igazán számítani.
Szóval, ha te magad behoztál 8 embert, frontodnak számítanak közvetlen, csak a ciklusba valahova lentre tudod tenni, ahol van hely.
Ezért erős ez a rendszer, és ezért ilyen iszonyat gyors. Föntről is alád kerülnek az emberek, te is magad alá teszed az embereket, és akik alattad vannak, az ő behozott partnereik is mind alád kerülnek. Na ez az üzleti potenciál.
Tegyük fel, hogy elindult, vagyis életre kelt a hálózat alattad. Mert ez fog történni. Szóval, a BAL oldalad összforgalma 300 pontnyi, a JOBB oldalad összforgalma 600 pontnyi, ez az együtt állás jelenti a ciklust. Az teljesenmindegy, hogy melyik oldalon lesz 300, vagy 600 pont, a lényeg az, ha létrejön ez az együttállás, akkor van egy ciklusod. A pontok hamar összejönnek, mivel vannak termékek, amik 60 pontot érnek, ( egyébként 60 pont kell ahavi aktivitáshoz. ) hacsak alattad mindenki megveszi ezt, számold ki, nem kell hozzá sok partner, na és persze lesznek új belépők, akik minimum a 100 pontot hozzák.
Ok. Akkor 1 ciklus az 35 dollárt jelent számodra, ez kb. 10.000 forint. Szép igaz?
Na de menjünk kicsit előre az időben, ok?
Tegyük fel, hogy 2 hónap múlva, ahogy szépen halad lefele a hálózatod, mert ez fog történni, megállítani már sajnos nem fogod tudni, szóval ennek köszönhetően már havonta 10 ciklusod összejött, a hálózatod által. Ez kb. 100.000 forint, igaz? Ok. Menjünk kicsit még előrébb, sajnos ismét növekedett a hálózatod, mivel mindenki dolgozik, és szép pénzeket keresnek neked köszönhetően, a ciklusaid száma, már nem havi 10, hanem HETI 10. Ami ugye kb. 400.000 forint abban a hónapban. Elég rosszul hangzik, igaz? Akkor menjünk még egy kicsit előrébb az időben.
Tovább csak az gondolja, aki képes befogadni nagyobb számokat, és ne alakuljon ki "hihetetlenek tűnő" kép erről és a cégről, mert egyszerűen NEM lehet kis számokról beszélni a Jeunesse-nél
Százalékos jutalék-Matching bónusz
A százalékos jutalék a Jeunesse-nél egy megkönnyített koncepció, ami a passzív bevételünk gyors elérését eredményezi, mivel már a második szintre való kvalifikációnkkal elérjük az első százalékos bevételeinket. Ami a végtelen mélységből kerül kifizetésre. Ezek már nagyon komoly összegekké tudják kinőni magukat.
Gondolj bele: végtelen mélységből!
Itt következik az, hogy fontossá válik a TE saját beregisztrált üzlettársaid. Amik a TE frontjaid. A ciklussal ellentétben szélességbe számolja a százalékos rendszer mátrixa. Vagyis minden saját regisztráltad egymás mellé kerülnek.
Egyébként a számuk végtelen üzlettárs lehet, fronton is. Annyi embert hozol be az üzletbe, amennyit csak akarsz, és mindenki után megkapod a jutalékod.

A %-ok mélységbe szintekbe van kifizetésre, ami az összforgalmuk után kapsz meg, és minél magasabban vagy a ranglétrán, annál több szint összforgalmából kapsz jutalékot. Maximum 7 szint után, de mégis végtelen mélységből jön vissza a jutalék.
Igazából ez a pénzforgalom már kiszámíthatatlan, legfeljebb ha minden szintedet vezeted valamibe.
De azért mutatóba meg lehet tenni.
Na, de lássuk, hogyan áll ez össze:
- Mélységben 1. szinten 20% a teljes összforgalmukból.
- Mélységben 2. szinten 15% a teljes összforgalmukból.
- Mélységben 3. szinten 10% a teljes összforgalmukból.
- Mélységben 4-7. szinten 5% a teljes összforgalmukból.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy az első szint, a TE saját regisztrált üzleti partnereid. A második szinten vannak azok a partnerek, akiket a TE üzlettársaid hoztak be az üzletbe. A harmadik szinten az üzlettársaid üzlettársainak az üzlettársai, és így tovább. Viszont a százalékok a végtelen mélységből származó teljes forgalmuk után kerül kifizetésre havonta.
És ahogy lépegetsz felfelé, ez úgy néz ki mint a képen látszik. Először megkapod a 20%-ot, feljebb lépsz, ott már ugyan úgy megkapod a 20%-ot plusz a második mélységből a teljes forgalmukból a 15%-ot. Megint minősülsz, ott már ugyan úgy megkapod a 20%-ot, a 15%-ot plusz a harmadik mélységből a teljes össz. forgalmukból a 10%-ot.
Ismét sikerült minősülnöd, itt megkapod a 20%-ot, 15%-ot, 10%-ot, plusz a negyedik mélységből a teljes össz forgalmukból az 5%-ot. Ezt egészen a hetedik mélységig megkapod, ha elérted azt a ranglétrát, ami így néz ki: megkapod 20%-ot, 15%-ot, 10%-ot, 5%-ot, 5%-ot, 5%-ot, 5%-ot.
Igazából ugyan abból a forgalomból, 7-szer kapsz jutalékot.
Ahogy telik az idő, eltelik 3 év, 5 év, 10 év, 15 év, el tudod képzelni, hogy ez mivé fogja kinőni magát?? Országokban lesznek hálózataid, iszonyat mennyiségű ember fogja életben tartani a hálózatod, brutális birodalom lesz alattad. Ha TE már nem csinálsz semmit, a hálózatod dolgozni fog alattad valahol. Akik közelebb vannak mélységben, már ők sem nagyon fognak munkálkodni, csak azt a 60 pontot tesszük bele minden hónapban.
De tegyük fel, hogy TE megszerezted mind a 7 szintre való minősülési százalékos jutalék kifizetést, ezt inkább már nem számolom ki, ha nem baj, de számolgass nyugodtan teljesen minimális számokkal.
Tudom eléggé hihetetlen, de a számok sohasem hazudnak.
Ezt adta nekünk a JEUNESSE, ezt adta nekünk RANDY RAY és neje WENDY LEWIS.

Ügyfélszerzési ösztönző
Erről különösebben nem fogok sokat írni, de jó ha mégis tudjuk, hogy benne van a marketing tervben.
Mint a képen is olvasható, a lényege az lenne, hogy egy adott hónapban, ha van 5 kiskereskedelmi vásárlónk, tőrzsvásárlónk, vagy nagykereskedelmi vásárlónk, akkor kapunk + 5%-ot első szinten. Ez ugye azt jelentené, hogy teljes első szinten. Vagyis 20% helyett, 25%-ra leszünk jogosultak.
Viszont ha sikerül 10 saját fogyasztó egy adott hónapban, akkor + 10%-kal növekszik a jutalékunk első szinten. Ami 20%-ról , 30%-ra növekszik.
Ez az ösztönző,ez a + jutalékozási kifizetés miért is lenne? Van akit ez hajt, van aki verseng saját magával, és hogy folyamatosan aktívak legyünk, ne lustuljunk be, és minél több emberen tudjunk ezáltal segíteni. Ezért ezt meg is jutalmazza a cég. De a Jeunesse-nél legalább megjutalmaznak, és nem csak egy erőltetett mosollyal egy kézfogás kíséretében. De vannak helyek, ahol még ennyit sem.
3%.os alap
Ahhoz, hogy ezt megkapd, az első kritérium, a Gyémánt rangot megszerezni, Gyémánt üzlettárssá válni a Jeunesse-nél, Gyémánt szintre kvalifikálni.
Ez már egy olyan stabil hely lesz számodra, egy olyan hálózattal fogsz rendelkezni, egy olyan hálózati birodalmad lesz, ami itt már nem fog összeomlani, az tuti. Egyébként egyik szinten se.
Azon az úton felfele sem lesz már gondod a megélhetéssel, de itt már halvány gőzöd sem lesz arról, hogy mennyi pénzed van.??? Ezt úgy hidd el, ahogy mondom, vagyis írom??
Csak a ciklusokból, és a %-os kifizetésekből temérdek lóvé ömlik befele. Plusz még, amiket kapsz, ilyen bónusz, olyan jutalom, ide utazol, oda visz a cég. Bizony. És még ráadásul itt van ez is neked.
Szóval, elérted a Gyémánt szintet, rangot, kinek hogy tetszik a megnevezés, és bizonyos feltételeknek eleget teszel negyedévente, akkor a következő évben jogosult vagy a 3 %-ra.
Nos, a Jeunesse azt teszi, hogy megfogja az éves bevételüket, kivesz belőle 3%-ot, ezt a 3%-ot beteszi egy "nagy ékszerdobozba" , amit aztán szépen kioszt azok az emberek közt, akik erre minősültek, és mindent megtettek, hogy részese lehessenek a 3%-nak.
Köszönöm türelmedet, hogy végig olvastad ezt a száraz és néhol elsőre érthetetlen üzleti szakaszt, de biztos vagyok abban, hogy a döntésed meghozatalához nagyon fontos. Ha bármilyen kérdés merült fel benned, kérlek vedd fel a kapcsolatot velem a megadott lehetőségek bármelyikén. Amennyiben tudtál dönteni és szeretnél a Jeunesse Globál céghez , a csapatomba csatlakozni, ne habozz!!!
